„ Már a 60-as évek végén, a táncdal-fesztiválok idején megérintett a rockzene.

 

Míg a szüleim Aradszkynak, addig én az Illésnek és Koncz Zsuzsának szurkoltam. Tetszett amikor a papám szörnyülködött, és „Szörnyű Leventézett”...

Gyerekként valószínűleg még nem a zene, hanem a másság, a kilógni a sorból! keltette fel a figyelmem. Aztán, ahogy nőtt a fejem, vele együtt az agyam... érdekelni kezdett, hogy mi az a plusz amit Ők nyújtanak?, mi az ami különös hatással van rám?.. Egy különös érzést váltott ki zenéjük bennem... bizsergette zsigereim.

Nagyon magasra tette bennem a mércét Illés, a mások zenéjével szemben, legyen volt az Omega, vagy Pink Floyd. Kerestem zenéjükben a pluszt, a másságot, a nekem szólót, azt ami hat rám.

 

A ZENE szeretete kortól független.

 

A mai napig hitvallásom:

A ROCK ÖRÖK ÉS ELPUSZTÍTHATATLAN!

 

A zene váltotta ki belőlem a Képet,...azaz a fotót..., majd a fotózást.

Mivel az angol dalok szövegét nem értettem, csak elképzelni tudtam miről szólhatnak.... képek jelentek meg lelki szemeim előtt..ezeket pici filmekké formálta képzeletem. Mint abban az időben olyan sokan hazánkban, én is Zenit géppel kezdtem a fotózást. Bújtam a Fotó Magazint, próbáltam keresni a képekben is a pluszt, megérteni az alkotót, hogy mitől lesz a kép nem „csak” kép, hanem FOTÓ!

Vénségemre még mindig itt tartok....Valamit keresek!.., de már olykor-olykor úgy érzem..Látok is, és ezt szeretném képeimben megmutatni, melyben kicsit benne vagyok én is.

 

 

KEDVES LÁTOGATÓ!

Nagy öröm számomra, hogy itt jársz...a Vendégkönyvem nyitva áll, és örömmel fogadom, ha megtisztelsz azzal, ha pár gondolatod leírod benne!

 

Üdvözöllek!

PePe